Egy földtani alapszelvény „újjászületése”

A Bakonynána közelében található Zsidó-hegyi útbevágás hazánk nemzetközi-globális jelentőségű földtani alapszelvényeinek egyike. A feltárásban a késő kréta (kb. 100 millió éve képződött) Zirci Mészkő Formáció képződményeire éles határral a Pénzeskúti Márga Formáció kőzetei települnek. Az alapszelvény a Bakony–Balaton Geopark területén fekszik, a környék jelentős gyalogos turista forgalmára való tekintettel komoly földtani ismeretterjesztési potenciállal rendelkezik (a közelben találjuk a túrázók körében méltán népszerű Római-fürdő látványos szurdokát és vízesését az Országos Kéktúra útvonala mentén). A VERGA Veszprémi Erdőgazdaság Zrt. tervezett beruházásának köszönhetően még ebben az évben „újjászületik” ez a látványosság: nem csupán a feltárást fogják megtisztítani, de esőbeállót, padokat és asztalokat is elhelyeznek mellette. A tervek szerint tájékoztató táblákat is kihelyeznek, amelyek – geoparkunk szakemberienek közreműködésével – közérthető módon mutatják majd be ezen élettelen természeti értékünket, a geoparkok világát. Nagy öröm számunkra, hogy ilyen kitűnő partnerekkel működhet együtt geoparkunk! Ha meg szeretné nézni, hogy valamikor a '80-as években hogyan is nézett ki (illetve jelenleg milyen állapotban van) az alapszelvény, kattintson a képet kettéosztó vonaltól jobbra illetve balra! (A középen látható zöld csúszkát sajnos egyelőre nem tudja használni; dolgozunk rajta!)

before
after

A földtani érték ismertté tételében a geoparkot irányító Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság is jelentős promóciós segítséget tud majd nyújtani, az ünnepélyes átadásra várhatóan az Európai Geoparkok Hetén kerülhet sor 2015. május–június fordulóján; a pontos időpontról hírt fogunk adni. Belátható időn belül várható a feltárás országos jelentőségű természeti emlékként történő védetté nyilvánításának kihirdetése is.

Romai-furdo Szenthe Z

A közelben található a Bakony egyik legnépszerűbb túracélpontja, a Római-fürdő

 

Geotúrák, geoesemények

április 2024
h k sze cs p szo v
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
május 2024
h k sze cs p szo v
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

flag gbflag hu

 

Kövess minket!

Bakony-Balaton Geopark logo web jobbra

UNESCO Globalis Geopark logo weboldal jobbra

Global Geoparks Network logo web jobbra

European Geoparks Network logo web jobbra