Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Geotúra az őszi köntösbe öltözött Pécselyi-medencében

Geotúránk a szelíd Pécselyi-medence szívében, a több ezer éves múlttal büszkélkedő Pécsely református templománál veszi kezdetét. Az egykor jobbágyok lakta település részen sok érdekességet tudhatunk meg a falu múltjáról, a szőlőművelés helyi sajátosságairól, parázs birtokvitákról. Miközben felkapaszkodunk festői medencénk díszpáholyába, a Zádor-várhoz, mellénk szegődik az Örvényesi-séd, hogy elvezessen minket a Zádor-kút névre hallgató, nem mindennapi vízbőséggel (az átlagos többszöröse) megáldott forrásához, mely régen vízimalmot hajtott.

sj 20211023 01 700

A Zádor-vár falai között megidézzük a történelem ide is begyűrűző viharos hullámait, megfűszerezve helyi specialitásokkal. Az északi fal sziklára épült, melyben rejtélyes lyukakat, karsztos üregeket pillantunk meg, és melyek keletkezése nyomába eredünk. A Balaton-felvidék egyik legnagyobb tektonikai mozgása következtében kialakult csúszási síkot is felfedezünk a sziklán.

sj 20211023 02 700

Geotúránk egyik ajándéka a hegytetőről elénk táruló leírhatatlan látvány. Az egész Pécselyi-medence soha nem látott szögből, és olyan magasságból mutatja meg magát nekünk, mintha léghajóból néznénk! Érdemes néhány percig” itt ragadni”, mert aligha lehet másutt ennél jobban átlátni és megérteni ennek a gyönyörű vidéknek a geológiáját, felépítését, különleges történelmét, mint épp ezen a helyen! Lefelé ereszkedve a hegyről egyre jobban érezzük a Balaton mellékének mediterrán jellegű hatását: kis szőlőbirtokok, népi jellegű pincék és présházak mellett haladunk el.
Az egykori Nemespécsely hosszú utcájának gyönyörű műemlék épületei között végig sétálva megfejtjük a telkek egyedi számozásának rejtvényét, majd az Örvényesi-séd hídján átkelve, a református templom mögött a Dobogó-hegy útbevágásánál zárjuk túránkat, ahol a tűzkőlencsékkel ékesített Nosztori Mészkő tárul elénk.

sj 20211023 03 700


Találkozási hely: Pécsely, Zádor Bisztró és a bolt előtti parkolóban
GPS: 
46.954978, 17.787930     TÉRKÉP
Geotúra dátuma és időpontja: 2021. október 23., szombat, 10:00
Geotúra várható időtartama: 5 óra
Geotúra hossza: 8 km
Geotúra nehézsége: közepes
Geotúra jellege: térítéses, felnőtt 850 Ft/fő, gyerek 400 Ft/fő
Jelentkezés módja és határideje: előzetesen szükséges jelentkezni, a túrát megelőző napon, 2021. október 22., péntek 16:00-ig, e-mailben vagy telefonon.

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei:

Sárdy Julianna, Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai munkatársa, geotúra-vezető
mobiltelefonszám: +36 30 491 0061
e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő túraöltözet és túracipő (zárt, kirándulásra alkalmas, bejáratott, kényelmes, lehetőleg vízálló cipő), innivaló, ennivaló; javasolt: fényképezőgép, távcső.

A túra minimum 10 fő jelentkezése esetén indul! A túrára maximum 30 főt tudunk fogadni.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Javasoljuk, hogy a program előtt érdeklődj a honlapunkon, illetve a megadott elérhetőségeken! A programon mindenki saját felelősségére vesz részt. Kérjük, hogy a megadott indulási időpont előtt 10 perccel érkezz a helyszínre. Amennyiben nem kívánsz a képeken szerepelni, kérjük, jelezd a programot vezető kollégának, túravezetőnek.
Köszönjük!

Ez a geotúránk csoportok számára egész éven át megrendelhető!

Kérünk, amennyiben van rá módod közösségi közlekedéssel gyere a túrára!

 

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: mavcsoport.hu

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012