Geotúra-vezető képzés
Legyél te is a Bakony–Balaton UNESCO Geopark geotúra-vezetője!
„Travels in lands that don’t exist” avagy „Utazás olyan tájakon, amelyek nem léteznek...”
(Iain Stewart skót geológus, BBC műsorvezető – a geológiai tematikájú televízióműsorokról szóló – előadásának címe)
A nemzetközileg elismert UNESCO Globális Geoparkunk elsődleges célja a gazdag földtudományi örökségünk megőrzése és bemutatása, mégpedig a helyben élő emberek és közösségek bevonásával, különböző ismeretterjesztő és geoturisztikai programok beindításával. E cél elérése érdekében hirdetjük meg – hazánkban elsőnként indított kezdemenyézésként – a nyílt geotúra-vezető képzéseket.
Büszkék vagyunk arra, hogy ez idáig már 15 tanfolyamot tartottuk meg. Ez egyben azt is jelenti, hogy immár geoparkunk valamennyi geoturisztikai térségének – Magas-Bakony, a Balaton-felvidék keleti és nyugati része, a Káli- és a Tapolcai-medence, a Bakonyalja, a Keszthelyi-hegység, a Keleti-Bakony, a Déli-Bakony keleti és nyugati térségének, a Művészetek Völgye, illetve Sümeg és térségének – gazdag földtudományi örökségét ismerhették meg a résztvevők. Ugyancsak pozitív visszajelzést jelent számunkra az a tény, hogy magas a „visszajárók” aránya: vannak olyan geotúra-vezetőink is, akik az összes eddigi tanfolyamot elvégezték (2024 őszéig mindösszesen 418 tanúsítványt állítottunk ki 230 fő részére!). Következő tanfolyamunkat is elhivatott geopark partnerünkkel, a Bakonyalja Barátai Egyesülettel együttműködve indítjuk el.
A Bakony–Balaton Geopark geotúra-vezetői szinte mindannyian felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, de javarészt nem földtudományi szakemberek (ez természetesen nem is elvárás/előny a jelentkezéskor). Van közöttük többek között nyelvész, pedagógus, református lelkész, kertész- és vegyészmérnök, jogász és matematikus is. Valami azonban közös bennük: a kövek iránti rajongás és kíváncsiság, a földtudományi folyamatok megértése iránti vágy – és persze egyfajta közlésvágy is, amely arra sarkallja őket, hogy mások számára is bepillantást engedjenek ebbe a kincsesládába... A többség „csupán” saját örömére, kedvtelésből végzi el a képzést, de olyanok is végeztek már, akik pl. geotúrák vezetése révén egy teljesen újszerű – a jelek szerint nem túlzás: hiánypótló – szolgáltatással lépnek ki a turisztikai piacra (bemutatkozó anyagaikat megtalálod a Geotúra-vezetés menüpont alatt). Ha nem akarsz lemaradni a következő tanfolyam indításának híréről (vagy egyáltalán: érdeklődsz a geotúrák iránt), javasoljuk, hogy iratkozz fel Rajongeo levelezőlistánkra!
Következő geotúra-vezetői tanfolyamunkat a Balaton-felvidék keleti részén tartjuk meg 2025. május 9–június 22. között
A Dunántúl legősibb kőzeteitől a vörös homokkő birodalmán át a Lóczy-barlangig...
A május–júniusban megtartandó tanfolyam témája a Balatonfüredtől Balatonfőkajárig húzódó terület megismerése, amely vidék az élettelen természeti értékek változatosságát és „minőségét” illetően – eltérően a magyar bortól és paprikától – nem csupán hazánkban világhírű: egyes földtörténeti idő- és korszakok határszelvényei valóságos nemzetközi „földtudományi búcsújáróhellyé” tették a Balaton-felvidéket. Talán kevesek tudják, hogy az egész Dunántúl legidősebb kőzete itt látható a felszínen, hogy nem lösz építi fel a kenesei magaspartokat, és hogy az építőanyagként jól ismert vörös homokkő egykori folyók zátonyainak, árterének nyomait őrzi.
A három hétvégét érintő, összesen 60 órás képzés során nem csupán az élettelen természeti értékekről, illetve a földtani folyamatokról esik majd szó, hiszen a növény- és állatvilág legfontosabb értékeivel, illetve nem utolsósorban a gazdag kultúrtörténeti – ezen belül kiemelten néprajzi és régészeti – örökséggel is megismerkedhetnek a hallgatók. Az előadók között lesz hivatásos mentőtiszt is, hiszen a terepi balesetek elkerülésével kapcsolatos alapvető ismereteket ugyancsak meg kell szerezniük a résztvevőknek.
A tanfolyam szervezői – eddigi 15 képzésünk sikerességét látva nem minden alap nélkül – hisznek abban, hogy ezt az ismeretanyagot át lehet úgy adni, hogy az bárki számára érdekes és érthető legyen.
A csopaki helyszínű elméleti oktatás mellett természetesen rengeteg terepbejárás is színesíti a programot, és átadjuk az igényes geotúra-vezetés fortélyait is. Ahogy azt már fent is hangsúlyoztuk, a 2025. május 9-től kezdődően három hétvégét érintő, összesen 60 órás képzés keretében nem csupán a földtudományi értékekről és folyamatokról esik szó, hanem igyekszünk a részvevőknek egy holisztikus – azaz az egészre törekvő – szemléletű és tartalmú tudást átadni.
A legfontosabb információk
Időpontok (a tanfolyam három blokkja):
2025. május 9–11. (első oktatási hétvége: péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2025. május 23–25. (második oktatási hétvége: péntek reggeltől vasárnap késő délutánig)
2025. június 21–22. (vizsgahétvége: szombat reggeltől vasárnap késő délutánig)
A jelentkezés határideje: 2025. április 25. (péntek) 12:00 óra (Megjegyezzük, hogy az utóbbi években a meghirdetéstől számított két–három héten belül betelt a létszám, így komoly szándék esetén kifejezetten nem javasoljuk a hezitálást!)
Előadások helyszíne: Park Villa Panzió és Konferenciaköpont, Csopak (közösségi közlekedéssel is kényelmesen megközelíthető, az épület mellett ingyenes parkolási lehetőség, a helyszín az Óvoda köz felőli kapun belépve közelíthető meg, Google térképen itt megtekinthető)
Részvételi díj: bruttó 100.000,– Ft/fő
A részvételi díj nem tartalmazza az étkezések és a szállás költségét. Az első és a harmadik hétvégén lehetőség van szállás foglalására a Park Villában is (részletek itt), de különböző árfekvésű egyéb szállások foglalására is lehetőség van a környéken, ezt minden érintett egyénileg intézi.
Az érvényes jelentkezések beérkezési sorrendje alapján dől el, hogy a jelentkezők közül kit tudunk fogadni a képzésen. Az elmúlt években tanfolyamainkon túljelentkezés volt: kifejezetten érdemes tehát minél előbb, nem csupán a jelentkezési időszak végén az alább hivatkozott Google űrlapot kitölteni és az előleget (50.000,– Ft/fő) átutalni (az utaláshoz szükséges adatokat az űrlapról letölthető jelentkezési felétételek c. dokumentumban találod meg), mert kizárólag az előleg átutalásáról szóló bizonylattal/netbank kivonattal együtt érvényes a jelentkezés. A bizonylat/netbanki kivonat nélkül megküldött jelentkezéseket sajnos nem áll módunkban elfogadni! Túljelentkezés esetén természetesen a teljes átutalt összeget visszautaljuk annak a jelentkezőnek, akit már nem tudunk fogadni a képzésen (arra a bankszámlára, ahonnan utalta az előleget).
A tanfolyamot azoknak is érdemes elvégezni, akik „csupán” önmaguk vagy környezetük örömére szeretnék terepi tudásanyagukat bővíteni, de a szervezők kiemelt célja egy olyan geoturisztikai közösség létrehozása is, amelynek tagjai „tradicionális” turisztikai kínálatukat szeretnék bővíteni ezzel az izgalmas, újszerű és hiánypótló tematikával (elég, ha arra gondolunk, milyen minőségbeli többletet kaphatnak akár pl. a falusi szálláshelyek vendégei is). A tanfolyamot sikeresen elvégzők részére geotúra-vezetői tanúsítványt állítunk ki.
A jelentkezés első lépése az alábbi Google űrlap kitöltése (az űrlap kezdőlapján lehet megismerni, letölteni a képzési tervet, az előleg utalásához szükséges adatokat is tartalmazó jelentkezési feltételeket és az adatkezelési tájékoztatót is):
https://tinyurl.com/geotura-vezeto
Figyelem! Az egyesület számlaszáma a korábbiakhoz képest megváltozott, így az előleget kérlek a jelentkezési feltételek c. dokumentumban közölt számlaszámra utald!
Információk a meghirdetett geotúra-vezetői képzéssel kapcsolatban:
Czibula György elnök
Bakonyalja Barátai Egyesület
Telefon: +36 30 919 5868 e-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ancsin Gergely földtudományi és geoturisztikai munkatárs, pályázatkezelő asszisztens
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság
Természetmegőrzési Osztály
Bakony–Balaton Geopark Csoport
Telefon: +36 70 265 8396, e-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
GYAKRAN FELTETT KÉRDÉSEK
Hiánytalanul kitöltöttem a fenti Google űrlapot. Ez azt jelenti, hogy már biztosan részt is vehetek a képzésen? Sajnos nem érek rá a képzés összes napján. Részt vehetek úgy a tanfolyamon, hogy az előadásoknak és a terepbejárásoknak csupán egy részén vagyok jelen? |
Azok számára, akik az itt elsajátított ismeretanyagot turisztikai szolgáltatásként is szeretnék hasznosítani, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal köthető külön együttműködési megállapodás aláírása esetén a „Bakony–Balaton Geopark™ geotúra-vezető, Balaton-felvidék I. (kelet)” és a „Bakony–Balaton Geopark™ Partner” megnevezés és embléma használata is lehetséges, amelyet akár turisztikai tevékenységük során is hasznosíthatnak (utóbbiak használata éves díj megfizetése mellett lehetséges). Az együttműködési megállapodás mintája innen letölthető, de az alábbi felsorolás röviden összefoglalja, hogy (a teljesség igénye nélkül) milyen előnyökkel jár, ha valaki Bakony–Balaton Geopark Partnerként folytatja geoturisztikai tevékenységét:
- fényképes geotúra-vezetői igazolvány kiállítása,
- a geotúra-vezető fényképes bemutatkozó anyagának publikálása a geopark weboldalán,
- a Bakony–Balaton Geopark Partner megnevezés és logó használatának joga,
- a geotúra-vezető által indított konkrét geotúrák (akár fényképes) hirdetése: a geopark eseménynaptárában, Facebook oldalán, levelezőlistákon, egyes látogatóközpontokban, fesztiválokon, közösségi eseményeken, ökovásárokon, BfNPI hírlevélben stb.,
- a BfNPI ökoturisztikai kapacitáshiánya esetén a geotúra-vezető kiközvetítése egyének és csoportok részére,
- igény esetén geoturisztikai promóciós, kommunikációs tanácsadás nyújtása a geotúra-vezető részére,
- a megállapodást aláírók részére biztosított szolgáltatások köre a jövőben bővülhet.
Általános információk a geotúra-vezetői képzésekkel, együttműködési lehetőségekkel kapcsolatban:
Korbély Barnabás
Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság,
Természetmegőrzési Osztály,
a Bakony–Balaton Geopark Csoport vezetője
Telefon: +36 30 640 9053
E-mail:
Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.