Élet a jégpáncél alatt

Részletek

Hazai édesvizeink télen szegényesnek tűnő állat- és növényvilágot mutatnak. Néhány víziállat elbújik a hideg elől – az ok a rájuk leselkedő veszélyekben keresendő, amiről lentebb szólunk. Vizeink szerencsére nem képesek fenékig befagyni: ez jó lehetőséget teremt pár merészebb faj számára, hogy aktívan hozzájáruljon ennek a téli világnak az életéhez.
A vízinövények is ki vannak szolgáltatva ezeknek a zord körülményeknek. Több megoldás is van „fegyvertárukban”: vannak fajok, amelyek feladják az aktivitást és tavaszig nyugalomba vonulnak – annyit azért még megtesznek, hogy magjaikat elszórják előtte. Mások, amelyek nem „álmosodnak el”, a jég ablakain mutatják meg életjeleiket – apró kis levegőgyöngyeiket – a jégtábla alján vagy magában a jégben. Igen: ez oxigéntermelés, még ha takaréklángon is működik is ilyenkor. Az állatok közül legfőképpen a „hidegvérűek” – amelyek nem rendelkeznek állandó testhőmérséklettel – feladják a téli aktivitás lehetőségét és elálmosodnak, velük szemben azonban a „melegvérűek” állandó hőmérsékleten tartják a testhőjüket, így aktívak maradnak.
Sok állat a félelmetes körülmények miatt a túlélés legegyszerűbb módját választja: apró petéik várják a tavasz melengető napsütését. Persze vannak „lázadók”, akik csak azért sem hajlandóak arra, amire a többiek: őket nem riasztják a mostoha körülmények.
Mit tesznek a nagyobb testű állatok? A legtöbbjük beássa magát, és ott várja a nélkülözés végét. Persze itt is vannak kivételek! A halak közül a süllő és a csuka ilyenkor lassabbak, de aktívabbak, mint társaik. Igazi ritkaságszámba ment az Egyesült Államokban egy csuka és egy sügér jégbe fagyott torzójának látványa, amit az alábbi videóban lehet megtekinteni:

Menyhalaink (alul balra) sem maradhatnak ki: ők ezt a szokatlan időszakot választották életük lényeges epizódjainak lepörgetésére. Amikor melegvérű társaik felengednek, ők akkor vonulnak le a színről. E faj jellemző testtömege itthon 1 kg körüli, míg Európa északi államaiban ez kb. 20 kg. A halak többsége azonban „takaréklángon él”, ami azt jelenti, hogy nem táplálkozik, keveset mozog. A Balatonon talán legismertebb a gardák esete (alul jobbra), amelyek „elvermelnek” a legmélyebb helyeken, nevesül a Tihanyi-félsziget környékén: ezt használták ki az ottani halászok a gardafogások alkalmával.A halak ebben az időszakban nem csupán a természet zord körülményeinek vannak kitéve: a szennyezett vizekben az oxigénhiány halálos veszélye leselkedik rájuk. A szokatlanul meleg tél nyugtalanságot okoz nekik, túlpörgeti őket és utódaikat. Ezért sokkal többet lesznek betegek, mert agyonhajszoltak, már csak a táplálékkeresés miatt is. Ezért mondhatjuk azt, hogy egy keményebb tél többet használ az állat- és növényállománynak, mint egy enyhébb – bármilyen furcsán is hangzik ez... (Forrás: divecenter.hu)

Milyen a Virágos-hegy télen?

Részletek

Erdőzerevátumok a Bakony–Balaton UNESCO Geopark területén 2.

A Keszthelyi-hegység keleti részén, Balatonederics fölött, a zöld és piros turistajelzésen kapaszkodhatunk föl a dolomitból és mészkőből álló Virágos-hegyre. A meredek kaptatón felfelé való kapaszkodásért kárpótol bennünket a kilátás a Tapolcai-medence bazaltvulkáni tanúhegyei és a Balaton felé. Ha közvetlen környezetünkre tekintünk, akkor vegyesen fenyőket és lombhullató fákat látunk; az erdő és a lakott terület határán pedig itt telelő madarakat figyelhetünk meg. Széncinegék és szajkók garázdálkodnak itt, egy-egy nagy fakopáncs is hallatja hangját, fáról-fára szállva. Nagyobb vadakat – vaddisznót, szarvast, őzet – nem valószínű, hogy látunk, ők inkább a védettebb részekre, biztonságba húzódnak. Jelenlétükről azonban tanúskodnak hóban hagyott nyomaik – a nyomolvasók nagy örömére.

A zöld jelzésen dél felé fordulva jutunk el az erdőrezervátum rengetegébe (figyelem, a kijelölt útvonalról letérni nem szabad, az állomány fokozattan védett magterület!). Sajnos az ezredfordulóig tartó intenzív gazdálkodás mély nyomokat hagyott az erdőben – kevés természetes akadályba, vagyis magától kidőlt fába ütközünk. A szakemberek ígérete szerint beletelik jó pár évtizedbe, vagy inkább évszázadba (?), mire ismét igazi őserdei körülmények között túrázhatunk itt. Addig is ennek az át-, pontosabban visszaalakulásnak a részesei lehetünk: megszemlélhetjük, hogyan hódítja vissza magának a természet a helyet, amit anno „elraboltunk” tőle...

„Ősbükkös” a Tátikán

Részletek

Erdőzerevátumok a Bakony–Balaton UNESCO Geopark területén 1.

Az erdőrezervátum védett erdőterület, amely fokozottan védett magterületből és ugyancsak védett védőzónából tevődik össze. A magterületen semmilyen erdőkezelési és egyéb emberi tevékenységet nem folytatnak, hogy a természet zavartalanul alakítsa vissza az erdőt őserdővé, amelyek így a szakemberek számára tanulmányozhatóvá válnak.
Európa-szerte jelöltek ki olyan változatos, különleges élővilággal rendelkező erdőterületeket, amelyek jellegzetes, időnként visszatérő változásokat mutatnak. Hazánkban az 1990-es évektől működik az erdőrezervátum program, ami 63 területet jelent; ebből 5 található a Bakony–Balaton UNESCO Geoparkban. Ausztriában pl. 191 db van, több mint kétszer nagyobb összterületen. Svédországban 849 erdőrezervátumot jelöltek ki (ez a legtöbb kontinensünkön), a második helyen Németország áll 679 rezervátummal. A legkevesebb Albániában van (4 db), de összterületüket tekintve ez kb. a magyarországiak ötszöröse. Területileg Oroszország európai fele „vezet”, utána a finnek jönnek. Tehát az erdőrezervátumok esetében nem a darabszám, hanem a terület nagysága a meghatározó!

Az erdőrezervátum program céljai:

• az erdők élővilágának alapos kutatása,
• Magyarország főbb tájain az erdők vizsgálatához – illetve az európai rendszerhez – illeszkedő módszerek bevezetése,
• a kutatások eredményeinek közlése a természetvédelem, az erdészet és a közvélemény irányába.

Az erdőrezervátumok előrevetítik, hogy a természetes folyamatokra való építés mekkora jelentőséggel bír annak érdekében, hogy milyen úton változtassunk az erdőkről alkotott gondolatainkról, és az erdőgazdálkodók miként tudnak összehangoltabban a természeti erőforásokkal gazdálkodni. Nem kizárt tehát, hogy egy látszólag „rendetlen” erdő, ahol (idős, maguktól) kidőlt fák törzsein kell átkapaszkodnunk, természeteshez közeli állapotban van!

Elsőként a Keszthelyi-hegységhez tartozóTátika bazalvulkáni kúpján fekvő ún. ősbükkös erdőrezervátum téli arcát mutatjuk be. A védőzóna főként ritkás bükkös, amely erdei fenyővei, kocsánytalan tölggyel és cserrel elegyedik. A sötétebb, sűrűbb rész már a fokozottan védett magterület, ahol kizárólag a kéktúra útvonalán járhatunk. Komoly mennyiségű termést hozhattak a bükkök az elmúlt években. A bükk utódai jelentős létszámban vannak jelen, így a jövőjük nem kilátástalan, a tölgyek – amelyek néhány helyen felváltják a bükköket – fényesebb, szelősebb előhelyeket alkotnak.
A várhegy sziklás oldalában is meglepően nagy fákat találunk! Mivel erdőrezervátumban járunk, sok idős, lábon korhadó – vagy éppen már kidőlt – fát látunk. A legújabb kutatásoknak köszönhetően fény derült arra, hogy a fák – különösen a bükkök – közösségekben „gondolkodnak”, és egymást segítve fejlődnek, megosztják a vizet és a tápanyagokat egymás között, utóbbiak szintjét mindannyiuk számára előnyös szinten tartják.  
A területen az országos kékkör útvonala visz keresztül, a kék turistajelzésről ágazik le a KL jelzés, ami felvisz bennünket a várromhoz, ahonnan csodás panoráma lesz a jutalmunk! A kék jelzés mentén továbbhaladva átszelhetjük az egész erdőrezervátumot, amelynek télen is igazán különleges hangulata van...

Fokozottan védett területen járunk, így még egyszer hangsúlyozzuk: a jelzett turistautakról letérni tilos!