Tatárlikak: ősi hajlékok Balatonkenesén

Részletek

A 19. század közepéig laktak a balatonkenesei homokfalba vájt üregekben, sőt, az anyakönyvi bejegyzések szerint még gyerekek is születtek ott! A helybeliek a tatárliknak vagy törökliknak nevezett üregek elnevezését úgy magyarázzák, hogy a tatárok, később a törökök elől ide menekült a lakosság. A mesterséges barlangok akkor még csak csónakon voltak megközelíthetőek a még enyhe lejtőjű partoldalon, de a Balaton 1861-es vízszintcsökkentése miatt ma már száraz lábbal.
Pontosabban a függőleges partfalban a kilencből jelenleg csak kettő érhető el könnyen, a tátorjánról – a Dunántúlon csak három előforduló, 1982 óta fokozottan védett, ritka növényről – elnevezett tanösvény mentén. A törmeléklejtő tetejéről, alulról hat érhető el, három csak speciális mászófelszereléssel lenne elérhető a partfal tetejéről.
A megközelíthetetlen lyukak már régtől izgatták a kutatók fantáziáját is, így például 2014-ben kutatta át és mérte fel a tatárlikakat a Vulkánszpeleológiai Kollektíva, de jóval korábban, 1894-ben Jankó János néprajzkutató egy helyi költővel, Soós Lajossal együtt köteleken leereszkedett a felső három üregbe. Ekkortájt, 1904-ben Jankó János még 18 tatárlikat említett.
A tatárlikak kutatásának eredményeit Eszterhás István egy gazdagon illusztrált, 24 oldalas tanulmányban írta le (elérhető a kollektíva 2014-es évkönyvében), valamint 2015-ben egy 28 oldalas prospektusban, amit a balatonkenesei önkormányzat adott ki.

De több, kisebb üregeket is felfedezhetünk az üledékfalban: a homokfalba mélyíti költőüregeit a legpompásabb, trópusi tájakat idéző madarunk, a fullánkos rovarokat fogyasztó gyurgyalag, és barnás tollazatú fecskénk, a parti fecske is.

Soós Lajos költő 260 millió éves vörös homokkőből faragott emlékoszlopa a partfal tetején, a róla Soós-hegynek elnevezett magaslaton áll 1927 óta.

A Balaton partján, több helyen is látható, 30–80 méteres magasságot is elérő partfalak Tihanynál, majd Fűzfőtől Kenesén és Akarattyán át kisebb-nagyobb megszakításokkal egészen Fonyódig húzódnak.

A Balaton menti magaspartokat a közhiedelem löszfalakként tartja számon, pedig ezek anyaga valójában jóval idősebb tengeri üledékek (homok, kőzetliszt és agyag), melynek szabályos, vízszintes rétegsorai a Kárpát-medencét mintegy 10 millió évvel ezelőtt elborító Pannon-tó sekély, hullámveréses vízében, csendes öbleiben és mocsaras partjai rakódott le. Csupán a legfelső 1–2 métert alkotja a jégkorszak száraz szelei által idehordott, majd lerakódott porból kialakult lösz. 
A meredek falak létrejöttét a Balaton hullámverése – mely alámosta a laza üledékekből álló partot – alakította ki a vízszint szabályozása és a parti védművek megépítése előtt. A magaspartok alja átnedvesedett, meggyengült, és gyakran nagy felületen leomlottak a pannon rétegek.
Az 1971 óta védett Balatonkenesei Tátorjános természetvédelmi területen kialakított tanösvénynek nevet adó tátorján a káposztafélékhez tartozik, az egykori löszpuszták maradványnövénye; termőhelyeinek megszűnése miatt napjainkra hazánkból csaknem eltűnt, hazánkban már csak néhány kisebb állománya él. Egy bokor eszmei értéke 100.000 Ft. A pásztorkodó, földművelő nép egykor ínségeledelként fogyasztotta a káposzta ízére emlékeztető karógyökerét, a „tatárkenyeret”. A gömb alakú, borsszemnyi termése a „becőke”. Az akár egy méter magasságot is elérő tátorján bokor jellegzetes „ördögszekér”: a termés után elszáradt növényt a szél messzire görgeti, miközben magjait elszórja. Neve is valószínűleg e tulajdonságából ered, hiszen az Alföldön a tátorján szó jelentése orkán, szélvész.

A tatárlikakat és az obeliszket is érinti a Bakony–Balaton UNESCO Geopark túrája, amelyre minden év augusztusában és a tátorján bokrok virágzásakor (májusban) kerül sor. Akik az idei túránkról lemaradtak, azoknak is ajánljuk azonban ennek az egyedülálló látványosságnak a (körültekintő, óvatos!) megtekintését: a partfal tetejéről minden évszakban csodálatos kilátás nyílik a Fűzfői-öbölre és a szinte a lábunk alatt hullámzó Balatonra.

(Közreműködött: Pardi Melinda)