Vöröskő sziklák és öreg tölgyek ölelésében a legfiatalabb „füred”

Részletek

Írta: Ancsin Gergely

A Balaton északi partján két füred is található egészen közel egymáshoz: Balatonfüred és Káptalanfüred. A közhiedelemmel ellentétben a „füred” földrajzi név alapvetően nem a fürdő szavunkkal, illetve a fürdőzéssel függ össze, csak a XIX–XX. században lett ez az uralkodó olvasata az ilyen végződésű településneveknek. Az eredeti jelentésű „füredek” (pl. Balatonfüred, Tiszafüred) ugyanis a fürjről (Coturnix coturnix), vagyis a zömök – gabonaföldeken, mezőkön élő – madárról kapták a nevüket. Az újabb füredek, mint az elsőként „füredesített” Ótátrafüred (majd később Lillafüred, Biharfüred, Mátrafüred stb.) és végül a legifjabb Káptalanfüred a Balatonfüred településnév félre- vagy átértelmezésén felbuzdulva tudatosan készült helységnevek. Mivel a Balaton-parti város már a XIX. század első felében népszerű, híres és látogatott fürdőhely volt, a füred és fürdő szavak összecsengéséből adódóan, a fürdő jelleg jelentéstartalomra hajazva több más fürdő- és üdülőhely – engedve a divathóbortnak – ugyancsak a -füred végződést kapta. Így ír erről Szarvas Gábor nyelvész, a magyar nyelvművelés megteremtője egy 1892-es kritikai hangvételű értekezésében: „Ki ne ismerné, a tejjel és mézzel folyó hazában született, az Aurorakor novelláinak kedvelt színterét, a kies Balaton-füredet? (…) Ha az alföldi fürdők elsejét, a Balaton gyöngyét megilleti a Füred nevezet, méltán, ha nem méltábban, megilleti a fölvidék legkiválóbb nevezetességét, a Tátra gyöngyét is a Füred név (…) Mert, így okoskodtak a Szepesség nyelvtudósai, Füred és fürdő épen úgy mindegy, a miként mindegy titkár és titoknok…”


Alsóörs környékének térképe a XIX. században. A középen jobb oldalon látható a „Köcsitó” felirat sejteti a majdan létrejövő Káptalanfüred területét. Forrás: Magyar Királyság (1819–1869) - Második katonai felmérés, mapire.eu

Részlet a káptalani erdő felparcellázását hiredető korbeli prospektusból. Forrás: Polniczky József: Káptalanfüred évtizedei képekben 1930-2000

Káptalanfüred születése 1930-tól datálható, amikor a tulajdonos Veszprémi Székeskáptalan (a Veszprémi Püspökség kanonoki közössége) mintegy 101 katasztrális hold (58,13 hektár) nagyságú egybefüggő fenyves és csertölgy erdőség parcellázását határozta el. A névválasztás korántsem volt egyszerű, majdnem egy évtizedet vett igénybe: „A belügyminiszter a Zala vármegyébe kebelezett Alsóörs községhez tartozó parcellázott területrész lakotthely végleges nevét «Káptalanfüred» néven állapította meg.” adta hírül az MTI 1938. május 2-án. Ezzel ténylegesen létrejött legfiatalabb füredünk, és pont került a termékeny névadási próbálkozásoknak: mai nevét Alsóörs-Szentmihályfürdő, Balatonkáptalan-telep, Balatonkáptalan-fürdő elnevezések után kapta.

A káptalanfüredi Angyalos Boldogasszony kápolna és az 1938-ban (a település névadó évében) öntött harang. A kápolna területét 1937-ben kapták meg a ferencesek, de a nagyszabásúnak tervezett építkezésből először csak a kriptaépület készült el, melyben 1956-ban kezdte meg a működését a kápolna. Mai formáját 2000-ben nyerte el. Kép: Korbély Barnabás

A telep 1935-ben kapott vasútállomást a Budapest–Tapolca és a Veszprém–Alsóörs vonalakon, a határán állott vasúti hidat 1940-ben építették meg, majd a Veszprémig terjedő vonal megszüntetése (1969) után, 1973 decemberében bontották el. A strandfürdő kiépítése a parcellázás földmunkáival párhuzamosan kezdődött az 1935–36-os években, amit a telektulajdonosok kedvezményesen vehettek igénybe.

Káptalanfüred egyik páratlan jellegzetessége a mindent uraló vörös homokkő, mely egészen sajtságos hangulatot kölcsönöz a településnek...
Kép: Korbély Barnabás

Káptalanfüred egy megyeváltáson is átesve (1946-ban a Balatonfüredi járás Zalától Veszprém vármegyéhez került) később, 1950-ben Balatonalmádi nyugati településrészévé vált. Az elcsatolás komoly veszteséget jelentett Alsóörsnek: elveszítve legdinamikusabban fejlődő részét, megvált lakóinak és lakóházainak kb. egyötödétől is. Az üdültetés a kezdeti nyaralóépületek mellett ifjúsági (kezdetben cserkészek, majd úttörők, egyetemisták) sátortáborozás formájában öltött testet. Később, az 1960–70-es évektől gombamód szaporodó faházak váltották fel a sátrakat, gyermekek és fiatalok ezreinek megteremtve a nyaralás lehetőségét. Mindezek mellett intézményi, vállalati üdülőépületek és magánszálláshelyek létesültek, és egy részük üzemel ma is. Az idegenforgalom serkentőleg hatott a vendéglátóiparra, a kiskereskedelemre és szolgáltatásokra: a vállalkozások már 1937-tól megjelentek. Az egykor szinte kizárólagos dominanciát élvező rekrációs-üdülési funkció mellett erősödni látszik a lakó funkció terjedése, mely napjainkban az egész Balaton vidékére jellemző.

... a másik a Balaton-partig lenyúló összefüggő erdő és a lombsátor alatt megbújó vöröskő anyagú nyaralók. Az épületek egy kisebb része még a kezdeti idők hangulatát idézi fel. Még a háború utáni időszakban és napjainkban is szerencsére megtalálható a vöröskő az építőanyagok között. Fotó: Korbély Barnabás

A városrész egyedi és utánozhatatlan hangulatát az adja, ahogy a vörös homokkő kibukkanásokkal teletűzdelt zárt erdő – benne több, tágas erdőkerttel bíró, színvonalasan megépített, vöröskő falazatú nyaralóval – egészen lenyúlik a Balaton partjáig, különleges miliőt kölcsönözve annak. Ilyen lakó- vagy nyaralóépületekkel és egyben zárt erdővel rendelkező terület szinte alig akad a Balaton vidékén, de ekkora méretű aligha. A perm időszaki vörös homokkőbe, a Balaton-felvidék egyik jellegzetes, széles körben felhasznált építőanyagába lépten-nyomon belebotlunk Káptalanfüreden. Az itt található Köcsi-tó partján kiépített tanösvényen vagy akár a szomszédos alsóörsi Vöröskő tanösvényen, tájrendezett kőfejtőkben ismerhető meg az a félsivatagi ősföldrajzi környezet, amelyben kialakult ez a kőzet. A nagyjából 260 millió éve az egykori folyók ártereiben lerakódott üledékekből képződött vörös homokkő alapvetően határozza meg a település- és a táj képét. Alsóörsön és Káptalanfüreden is számos szép épület, kerítés és támfal dicséri a kőbányászok, kőfaragó mesterek (ahogy régen hívták őket: ritzerek) fáradságos munkáját, újabban pedig nyári alkotótáborokban „keltik életre” ezt a jól faragható kőzetet. A településrész több eleme, közöttük az igazán különlegesnek mondható erdőborítottság és néhány épület helyi védelem alatt áll.