A Szántódi rév története

Részletek

Írta: Ancsin Gergely

Ha egy balatoni nyaralás kalandjait ecsetelve felmerül mondjuk Vonyarcvashegy neve, akkor könnyen lehet, hogy a lelkes hallgatóság közül többeknek akaratlanul is sikerült némi zavartságot varázsolni az arcára, mellyel önkéntelenül bevallják: így hirtelen fogalmuk sincs melyik partszakaszon van ez a település. Ennek ellenkezői azok a balatoni községek, városok, melyeket valamilyen okból – (pl. mert nagyobb méretű: Siófok, a híres gyerektábora miatt Zánka, dalban is szerepel: „Földvár” stb.) valahogy mindenki ismer, jó esetben már járt is ott, sőt, könnyedén rá is tudna bökni a térképen. Ezek egyike – az előbb említett Vonyarcvashegyhez képest csak harmadakkora lélekszámú – Szántód, mely a révátkelő miatt sztároknak kijáró népszerűségű, neve jó eséllyel az országhatáron túl (nyilván inkább a „keleti blokkban”) sem cseng ismeretlenül.

1. kép:  A Tihanyi-szoros Krieger Sámuel 1776-ban készült térképén. A zseniális mérnök egyik, a Balaton szinte teljes lacsapolását célzó tervéről vált ismertté, ehhez egy elképesztően jó és pontos térképet szerkesztett. A kivágton jól kivehető a tervezett hajózó csatorna mellett a tihanyi révház, Szántód(puszta) és Zamárdi, valamint egy „miniberek” képében a szántódi háromszög turzásképződménye. A jellegzetes formájú, természetesen kialakult partszakasz  egy jelentős része – valamilyen csoda folytán – eddig beépítetlen maradt. Kép: wikipedia.hu

2. kép:  Delel a gulya a szántódi Balaton parton 1922-ben. Nagyjából így festett a szántódi háromszög képe a Balaton huszadik század második felének drasztikus és mindent leuraló beépítéséig. Fotó: Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/BAHART Archívum

Az a földrajzi tény, hogy itt legkeskenyebb az erősen megnyúlt Balaton a Dunántúl egyik gyújtópontjává tette Szántódot, amióta csak megtelepedett itt az ember. Szerencsésen szabadszemmel látható a túlpart, így nem kellett több évszázadnyi hajózási ismeretet összegyűjteni, hogy kiderüljön: egy szoros partján áll az ember (ellentétben egy több 100 km széles tengerszoros esetében). Különösen fontos volt ez azokban az időkben mikor a Balaton vize még métereket ingadozott, így hatása – főleg a kiterjedt berkek képében – jóval nagyobb területen érvényesült a mainál, és eleve lassabb volt közlekedni, így nem olyan egyszerű megkerülni a tavat, mint manapság. Ahogy ma emberének, úgy egy adott kor népeinek is – már, ha birtokában volt a hajózás képességének – egyszerűbb volt egy szoroson át közlekedni, mint kerülni.

3. kép: A Tihanyi-szoros az első katonai felmérés térképen. A szemfülesebbek kiszúrhatják a tihanyi és szántódi oldalon is feltűnő „w.h.” feliratot. Aki azt gondolná, ez az előző cikk témáját jelentő útkaparóházat, azaz „wegmacherhaus”-t jelöli az téved. Ez esetben a rövidítés a „wirtshaus”-t, azaz vendéglőt jelöl (ugye ismerős a szigorú rendtartó felkiáltás: „mi ez a vircsaft kérem?„), de ennél valójában többről volt szó. Ezek az épületek voltak tulajdonképpen a révészházak, ahol révészek életvitelszerűen éltek, és itt lehetett a révszolgáltatásra jelentkezni, akár éjszaka is. Ez esetben a révész döntötte el, hogy vállalja-e a fuvart és, hogy mennyiért. Az ilyen különleges esetekben a díj a révész(ek)é volt, nem kellett a révészgazdának leadni a pénzt. Kép: Magyarorszég első katonai felmérése/mapire.eu

A térség az ősidők óta folyamatosan lakott hely. A római kultúra évszázadokig uralta e vidéket, nem túlzás azt állítani, hogy a kiválóan hajózó rómaiak jó eséllyel használták a Tihanyi-szorost. Honfoglaló őseink 900 körül birtokba vették a Dunántúlt, és a XI. században már királyi birtokok övezték a Balatont, amelyekből azután I. István hatalmas területeket adományozott az egyháznak. Így jutunk el a tihanyi apátság I. András általi 1055-ös alapításáig, ami a témánk szempontjából meghatározó jelentőségű esemény volt: a térség egykori uraként az apátság üzemeltettette révet, mivel a túlparton is voltak birtokai. Csak ennek használatával tudta igazgatni, a terményeket szállítani, az adókat, járulékokat beszedni. A rév első írásos említése 1211-ből való: II. András királyunk évi nagy birtokösszeíró oklevelében szerepel, és ekkor már révfalvak álltak a kikötőknél.

4–5. kép: A ma is álló (1839–1840 között épült) rév csárda épülete Szántódon 1900-ban. A hat szolgálatot teljesítő révészből négy a Tihanyi révészházban (1928-ban bontották le), kettő pedig Szántódon lakott a családjával, a képen látható rérvészházban. A révészeket a szántódi uradalom fogadta fel, vezetőjuk a révészgazda volt, ő felelt a munkájukért, ennek megfelelően az ő keresete volt a legnagyobb. A révészek napkeltétől napnyugtáig dolgoztak szakadatlanul, télen is, – mikor szünetelt a forgalom – ilyenkor az uradalomban dolgozták le a munkaidejüket. Iszonyú kemény munkát végeztek és a források szerint általában magas kort éltek meg. A térkép készítésekor már jó ideje használatban volt a ma 7102-es mellékútként számon tartott közlekedési „űtőér”, ami a főszezon napjaiban iszonyatos forgalmat vezet el. Fotó: (f) Magyarország második katonai felmérése/mapire.eu, (a) Fortepan/Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum/BAHART Archívum

Az egyházi igazgatás fenntartása mellett az átkelő jelentett kapcsot észak és dél, azaz a zalai–veszprémi valamint a somogyi vidékek között, lehetővé téve az árukkal való kereskedelmet, és a információáramlást, kommunikációt. Ez utóbbinak az elhúzódó háborús állapotok alatt (török hódoltság, Rákóczi-szabadságharc) nagyobb jelentősége volt. 

6–10. kép: A fenti képsorozaton az átkelőhajók fejlődéstörténete rajzolódik ki, az Árpád-korban használt dereglyéktől egészen a legmodernebb komphajókig, melyek 2023 nyarán érkeztek meg a Sión keresztül a Balatonra. A  XX. elején komolyan felmerült egy híd építése Tihany és Szántód között, ám ezt az ötletet – szerencsére – lényegében tájesztétikai szempontok miatt elvetették. A kalandos életű Komp I. hajót a Ganz és Tsa. Villamossági-, Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. újpesti üzemében gyártották. 1944-ben a német csapatok elsüllyesztették, de 1946-ban kiemelték és újra üzembe helyezték. 1966-ban a Vasas Sport Klub tulajdona lett, azóta valószínűleg a lángvágók martealékává lett. Fotók: Zákonyi Ferenc: A szántódi rév története; Fortepan/Lissák Tivadar; MTI/Gere László, Bahart/Facebook

Az átkelő hajóit – dereglyéit – sok-sok évnyi tapasztalat alapján, a helyi igényeknek megfelelően kialakítva építették, kezdetben a tihanyi révnél állott és mára elpusztult Újlak falu műhelyében. A dereglyéket alapvetően emberi (ha volt rá mód ritkán vitorla segítette őket) hajtóerő mozgatta evezőkkel. A két part között füstjelekkel kommunikáltak, és, ha úgy adódott éjszaka is közlekedtek. Ez az átkelési mód, az apátság üzemeltetésében (kivéve az 1786–1802 közötti időszakot II. József rendelete miatt) egészen hihetetlen módon 1913-ig fennmaradt. Ezután a két érintett megye, Zala és Somogy üzemeltette a kompot egészen 1928. július 31-ig. Ekkor a Balatoni Hajózási Társaságé lett az üzemltetés joga, és kárpótlás mellett szélnek eresztették az utolsó révészeket, akik közül az utolsó az 1980-as években hunyt el. Másnap a Komp I. nevű motoros hajó megkezdte a munkát a Szántód–Tihanyi réven, és ezzel lezárult egy majdnem ezer éves korszak.

11–12. kép: A rév ikonikus épületeivel beírta magát a Balaton építészettörténetébe. A szántódi (fent) és a tihanyi (lent) kompkikötők meghatározó épületei ugyanazon építész Dianóczky János keze munkáját dícsérik. Az előbbi 1962–1963 között épült és egyszerre emlékeztet egy papírcsónakra és egy röppenő sirályra. Az utóbbi az idősebb: 1959–1962 között építették. Sajnos egyik épület sem az eredetileg megálmodott arcát mutatja, az átépítések jelentősen elcsúfították őket. Fotók: fortepan/UVATERV

 A Komp I. a mai értelemben kis méretű volt, még csak nyolc személyautót tudott szállítani. A rohamosan bővülő igények miatt 1961-től egy újabb, a Komp II. néven felavatott– ma Kisfaludyként üzemelő –, lényegesen nagyobb, buszok szállítására is alkalmas hajó erősítette a flottát, melyet további három hasonló testvére követett. Jelenleg is ezek a hajók üzemelnek a Szántód–Tihany útvonalon, de már nem sokáig: 2023. július 3-án négy új hajó érkezett – darabokra szedve – a Sión át Balatonra. Ebből kettő kompként a Szántód–Tihany útvonalon fog közlekedni, a tervek szerint már ez évtől. Vélhetőleg ez két meglett korú bajtársának nyugdíjazását, és selejtezését fogja jelenteni.