A fenntartható turizmus nemzetközi éve lesz 2017

EGN-IY2017 EGNwebrolAz Egyesült Nemzetek Szervezete a jövő évet a „Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi évének” nyilvánította. Döntésével a nemzetközi turizmus jelentőségét, kiváltképp az emberek közötti megértés elősegítésében játszott szerepét ismeri el. A nemzetközi turizmus révén fokozottan ráirányul a figyelem a különböző civilizációk gazdag örökségére, nagyobb megbecsülésben részesülnek az eltérő kultúrák értékei és ezáltal a béke is erősödik a világban. A nemzetközi év célja, hogy felhívja a figyelmet a fenntartható turizmus szerepére a döntéshozók és a nagyközönség körében, egyúttal minden érintettet arra sarkalljon, hogy együttműködésük által a turizmus pozitív változások elősegítője legyen.

A Nemzetközi Év logójában a pitypang a Földet jelképezi, ahol az emberek – mint a magok – fenntartható, tiszta és felelősségteljes módon utaznak. Az utazás során ezek a magok kapcsolódnak másokhoz a tudás és a kultúra révén, így jobb jövőt építenek. Ezek azok az alapvetések, amelyek a Nemzetközi Évet inspirálták és ennélfogva az Európai Geopark Hálózat is ezt szeretné elérni az együttműködés révén.

Az Európai Geopark Hálózat (EGN) a „Fenntartható turizmus a fejlődésért nemzetközi éve, 2017” Ezüst Partnere. Az ENSZ ezen kezdeményezése segítségével, melyet a Turisztikai Világszervezet (UNWTO) irányít, Európa 69 UNESCO Globális geoparkja fenntartható turisztikai fogadóterületként jelenik meg a nemzetközi turizmuspiacon, hogy népszerűsítse az UNESCO Globális Geoparkok közösségét és új kapcsolatokat építsen a turizmuspiaccal.

A tematikus év során az EGN-tag geoparkok által szervezett nemzetközi konferenciák, fesztiválok, képzések, vásárok és az Európai Geoparkok Hete programsorozat révén – melyet kontinensünk minden UNESCO Geoparkjában egy időben, május–június fordulóján tartanak meg – a geoparkok a fenntartható turizmust igyekeznek erősíteni, ráirányítani az érintettek, köztük a turisták figyelmét a turizmus társadalomra és környezetre gyakorolt hatásaira, és arra, hogyan járulhat hozzá a felelősségteljes turizmus a fenntartható fejlődéshez.

A Fenntartható Turizmus Nemzetközi Éve a következő öt kulcsterületen mutatja be a turizmus szerepét:

1. Inkluzív és fenntartható gazdasági növekedés
2. Társadalmi integráció, foglalkoztatás, a szegénység csökkentése
3. Hatékony erőforrás-felhasználás, környezetvédelem és klímaváltozás
4. Kulturális értékek, sokszínűség és örökség
5. Kölcsönös megértés, béke és biztonság

Rövid promóciós videofilm az Európai Geopark Hálózat geoparkjairól: https://www.youtube.com/watch?v=U5x8ylbsjgI&feature=youtu.be

EGN 69 web

 

 

Geotúrák, geoesemények

december 2024
h k sze cs p szo v
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
január 2025
h k sze cs p szo v
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

flag gbflag hu

 

Kövess minket!

Bakony-Balaton Geopark logo web jobbra

UNESCO Globalis Geopark logo weboldal jobbra

Global Geoparks Network logo web jobbra

European Geoparks Network logo web jobbra