Hiba
  • JUser: :_load: Nem tölthető be a következő azonosítószámú felhasználó: 144

Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Európai Geoparkok Hete - II. Csigasimogató a várpalotai, egykori Szabó-féle homokbányában

II. Csigasimogató a Várpalotai homokbánya természetvédelmi területen az Európai Geoparkok Hete keretében:
Varpalotai homokbanya TT 2 Korbely B 345
Játékos terepi nap előadással és egy kis geofoglalkozással gyerekeknek és felnőtteknek az egykori Szabó-féle homokbányában, a Várpalotai homokbánya TT földtani értékeinek megismerésére.

Az Európai Geoparkok Hete keretei között a Thury-vár Nonprofit Kft. Bányásztörténeti tárlatának segítségével a délután folyamán 2 csoportot indítunk a bányához 16:00 és 17:00 órakor, ahol a látogatók szakszerű vezetés mellett megismerkedhetnek a bánya történetével, a bemutatóhely értékeivel, nemzetközileg is egyedülálló, szenzációs leletanyagával: a párját ritkító gazdagságban és épségben (díszítettségükkel és eredeti színezettségükkel) megmaradt csigák és kagylók meszes vázaival. És most újra, kivételes lehetőséget biztosítunk arra is, hogy a homokfalból előkerült, az egykori szubtrópusi Paratethys-tenger 16 millió éves lakóit: a csigákat és kagylókat kézbe vehesse, testközelben is megcsodálhassa bárki.

A program kb. 1 órát vesz igénybe.

Az egykori Szabó-féle homokbánya valójában igazi aranybánya – az is igaz azonban, hogy csak az érdeklődő emberek számára mutatja meg ezt a rejtett arcát, és nem árt ehhez egy jó nagyítólencsét is magunkkal vinni. A bánya nemzetközileg is jegyzett igazi szenzációja a középső, mintegy 11 méter magas, négy–öt méter vastagságú, keresztrétegzett homok-rétegsor, amelyben párját ritkító gazdagságban és épségben (díszítettségükkel és eredeti színezettségükkel) megmaradt meszes vázai maradtak fenn a 16 millió éve itt hullámzó szubtrópusi tenger egykori csiga- és kagylófaunájának meszes vázai. A bejáratnál a közeli lignitbányából ideszállított, elszenesedett, de kovasav által tartósított magnóliafa-leleteket tekinthet meg az ideérkező.

További részletek a homokbányáról:
https://www.bfnp.hu/hu/varpalotai-homokbanya-tt
https://www.bfnp.hu/hu/varpalotai-homokbanya-varpalota

A Várpalotai homokbánya természetvédelmi terület látogatóhelyen máskor is, egész évben szeretettel várunk mindenkit, előzetes bejelentkezéssel.

Varpalotai homokbanya TT Bite Z 690

Geoesemény helyszíne: Várpalotai-homokbánya természetvédelmi terület, Várpalota, Gagarin u. 3., GPS: 47.191137, 18.132992 Térkép itt
Geoesemény dátuma és időpontja: 2016. május 20. (péntek), 16:00 órakor és 17:00 órakor
Geoesemény várható időtartama: 2-2,5 óra
Geoesemény nehézsége: könnyű
Geoesemény jellege: belépőjegy megvásárlása szükséges
Előzetes jelentkezés: nem szükséges

IMG 0193 homokbanya geofoglalkozas print vagott

Belépődíjak:
Felnőtt: 500 Ft/fő | Kedvezményezett: 400 Ft/fő (nappali tag.diák, pedagógus,nyugdíjas, várpalotai állandó és 18 éven felüli lakos)
Gyermek: (3–14 éves): 300 Ft/fő
Várpalota város közoktatási intézményeinek tanulóinak csoportos, legalább 20 fő együttes jelentkezése esetén: 100 Ft/fő
Legalább 15 fős csoportot kísérő 1 fő tanárnak és 3 év alatti gyermekeknek: ingyenes a belépés

Szervező neve és elérhetőségei: Pardi Melinda, a Bakony–Balaton Geopark Csoport földtudományi és geoturisztikai munkatársa,  telefon: + 36 87 555 307 , mobil: +36 30 323 1201 , e-mail: pardi[kukac]geopark[pont]hu, weboldal: www.geopark.hu, Facebook oldal: http://www.facebook.com/Bakony.Balaton.Geopark;

Szakvezetők: Pardi Melinda és Bite Zoltán (várpalotai Maggam Kft.)

Szükséges felszerelés:
időjárásnak megfelelő ruházat, esőkabát, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék.

Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: http://menetrendek.hu/
Vasút: http://www.mavcsoport.hu/ , http://menetrendek.hu/

Az Európai Geoparkok Hete további programjairól (geoeseményeiről, geotúráiról, geofoglalkozásairól) 2016. 05. 20. – 06.05. itt tájékozódhatnak

11017784 10152821853026408 4381434023951437644 n vagott

11143103 10152821853056408 7505058603517964652 n vagott

11351344 10152821853176408 4086476135026563836 n vagott

Ostrea crassissima vagott

Melongena cornuta csiga vagott

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012