Eseménynaptár

Előző hónap Előző nap Következő nap Következő hónap
Év szerint Hónap szerint Hét szerint Nézd a mai napot Keresés Ugrás a hónaphoz

Geotúra a szentek és legendák földjére, Magyarpolányba

Magyarpolány és környéke épített és természeti látnivalókban egyaránt gazdag, geotúránk során ezekből szemezgetünk.
Először a közelebbi múlttal ismerkedve a község tornácos bakonyi házakkal szegélyezett, műemléki védettséget élvező utcáján sétálunk. Ezután egy rövid, de nagyszerű panorámát nyújtó útról tekintünk a közeli, s távoli környékre, majd bevetjük magunkat az erdőbe, és védett növényritkaságokban gyönyörködünk. Persze azért jó, ha a lábunk elé is nézünk, hiszen túracipőinkkel változatos, mintegy 50 millió évet átfogó, hol tengeri, hol folyóvízi üledékeken sétálunk. Jelzett úton ereszkedünk le a Szent-kúthoz, ahol fény derül a forrás, és a mellette álló bükkfa legendájára.

s z 20200517 01 700

s z 20200517 02 700

Emellett egy másik legenda is megelevenedik, méghozzá Szent Lászlóé, tekintve, hogy a környék telis-tele van a Szent László pénzének nevezett nummuliteszekkel, vagyis eocén óriás egysejtűek megkövesedett vázaival.
Magyarpolányba visszaérve a messziről is jól látható Kálvária lépcsőfokait másszuk meg, és a Szent Szűz kápolnánál fejezzük be túránkat. Pompás kilátás nyílik innen a Déli-Bakonyra, de a szent helyen izgalmas geológiai csemegék is várnak ránk.

s z 20200517 03 700

s z 20200517 04 700

Találkozási hely: Magyarpolány, Tarka Kakas étterem parkolója
GPS: 47.169514, 17.547819   Térkép itt
Geotúra dátuma és időpontja: 2020. május 17., vasárnap, 10:00
Útvonal (főbb érintett látnivalók): Magyarpolányi műemlék házak – Szent-kút – Kálvária
Geotúra hossza: 8 km
Geotúra várható időtartama: kb. 4 óra
Geotúra nehézsége: könnyű
Geotúra jellege: térítéses, részvételi díj: felnőtt 1500 Ft, gyerek 14 éves korig 500 Ft
Előzetes jelentkezés: szükséges, módja: telefonon vagy e-mailen
A túra minimum 8 fő jelentkezése esetén indul!

Az agrárminisztérium állásfoglalása alapján: a túrán 65 év alatti személyek vehetnek részt; létszámkorlát 15 fő; a résztvevők között 1,5 m távolságot kell tartani; maszk vagy sál viselése kötelező.

Geotúra-vezető neve és elérhetőségei: Sipőcz Zoltán, geotúra-vezető, mobiltelefonszám: +36 30 419 5866, e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. weboldal: www.balatongeo.hu

BakonyBalaton Geopark Partner logoSzükséges felszerelés: időjárásnak megfelelő ruházat, túracipő, ennivaló, személyenként 1 liter folyadék. 

 
Online menetrendek az odautazás megszervezéséhez:
Busz: menetrendek.hu | Vasút: mavcsoport.hu

Vissza

JEvents v2.2.7   Copyright © 2006-2012