Egy óriásforrás vulkánok ölelésében

Részletek

Írta: Ancsin Gergely

Tapolca neve sokunk számára – teljes joggal – egyet jelent a páratlan szépségű és különleges tavasbarlanggal. Pedig a város nem a jelképnek számító barlangnak köszönheti létét, hanem elsősorban a tóparti forrásokon át feltörő, – relatíve – meleg és így be nem fagyó víznek. Természetesen ugyanez ez a roppant víztömeg hozta létre sok-sok ezer év alatt magát a Tapolcai-barlangrendszert is, melyet érintve ezen forrásokon elhagyja a föld alatti világot.

1. kép: A Tapolca szívét jelentő Malom-tó a lemenő nap fényében. A névadó épület a kép jobb oldalán külön fényfürdőt vesz. Az aggastyán malom a középkorban épült, a XIV. században a környéket uraló Turul családé volt, később a karthauzi rend tulajdona lett, a XVI. század közepétől pedig a veszprémi püspökségé. Az épület még az 1950-es években is malomként szolgált, igaz, ekkor már nem a víz, hanem villanymotor hajtotta. Az ötvenes évek végétől már csak raktárnak használták egészen 1964-ig, amikor a Gabriella Szállót felavatták, ami azóta már természetesen csak nevében ugyanaz. Ekkor került vissza a malomkerék, persze már feladat nélkül. A fakerék néhány évtized múltán tönkrement, így 2016-ban egy új – de réginek megfelelő formájú –  kereket szereltek fel, ami az eredeti elképzelés szerint némi áramot is képes termelni. Fotó: epiteszforum.hu/Gulyás Attila

2. kép: Kikötő a csónakázható Tapolcai-tavasbarlangban, mely a közel 14 km hosszú Tapolcai-barlangrendszer része. Az 1902-ben, kútásás közben felfedezett barlang 1912 óta látogatható, és szerves egészet alkot a tóval. Ennek egyértelmű bizonyítékai lettek a mind a barlangban és mind a tóban (sőt néhány környékbeli kútban is) előforduló halak, a fürge csellék, melyek a kőzetek repedésein keresztül mindenhová eljuthatnak, ahol víz is van. A barlangi víz lényegében nem áramlik, hanem a fő áramlási útvonal mellékága, de a tóval való kapcsolata közvetlen. A barlangrendszer vize szerencsére annyira tiszta, hogy ma is a város ivóvízbázisa. Szintje a bauxitbányászat, – mely a Dunántúli-főkarsztra gyakorolt karsztvízsüllyesztő hatása miatt ökológiai katasztrófával fenyegetett – miatt jeletősen csökkent a korábbiakban, egy időre a csónakázás is lehetetlenné vált. Ironikus módon Tapolcán volt a Bakonyi Bauxitbánya Vállalat központi székháza , mely erősen átalakítva ugyan, de még ma is áll. Fotó: programturizmus.hu

A település egész életét átszövi, meghatározza az itt feltörő víz jelenléte. Még a város szláv eredetű neve is erre utal: a Tapolca elnevezés és a hasonló alakban megjelenő földrajzi nevek (Toplica, Teplice stb.) mind-mind a feltörő meleg (nem tyúkkopasztó, fortyogó hévízekre kell gondolni, hanem a környezetüknél valamelyest melegebb, döntően karsztos eredetű) vizekre utalnak szerte a Kárpát-medencében. E tekintetben érdekes párhuzam figyelhető meg a Bakonyalján fekvő, de Pápához tartozó Tapolcafő és Tapolca között. Mindkét település ugyanúgy a Dunántúli-főkarszt peremén fekszik, úgyanúgy „kartszvíz lecsapolási pontok”, és még a nevük is – szinte – ugyanaz. Sőt, Tapolcafő – és az átfolyó Tapolca-patak miatt részben Pápa bizonyos részei is – egykoron szintén a délebbi Tapolcához hasonlatos bámulatos víziváros jelleget öltöttek. Bár Tapocafőnek bővízű forrása akad most is, a hajdani ámulatba ejtő településképet – „köszönhetően” a bauxitbányászatnak és a vízrendezési és ivóvízkinyerési munkálatoknak – már a csak megsárgult fotókon láthatjuk viszont. Egy másik kiváló példa erre a földrajzi névre a borsodi Miskolctapolca.

3. kép: Akkor és most képpárok: Pápa és Tapolca északabbi testvére, Tapolcafő az ötvenes években és napjainkban. A bal oldali képeken a pápai Ady Endre sétány ugyanazon részlete látható, jobb oldaliakon pedig – a ma már Pápához tartozó – Tapolcafő. Akkoriban még szabadon csörgedezett át Pápa egy részén a jobb oldali képeken látható forrásmedencéből eredő, ma föld alatti csatornában fotó Tapolca-patak, magával ragadó „víziváros”  hagulatot kölcsönözve . A Tapolcafő közepén tátongó kiszáradt forrásmedence napjainkban füves rét, ahol ugyancsak képződött barlang a feltörő karsztvizek által, de nem látogatható és lényegesen kisebb, mint délebbi testvére. Fotók: (fb) eurapana.hu, (fj) Fortepan/Magyar Pál (lb) Google, (lj) veol.hu/Varga Richard

A Balaton közelsége – gondoljunk csak az egykori berkek világára – és a források adta víztömeg miatt bizonyosan igen mocsaras volt a tapolcai Malom-tavat jelentő ősi városmag környezete. Mindez nem lehetett leányálom a korai letelepedődnek, akik elszánták magukat a letelepedésre, mikor ráeszméltek arra, hogy az itt feltörő, egész évben folyó színtiszta, iható víz elképesztően nagy kincs. Ezt bizonyítja az tény is, hogy a környéken a legkorábbi feltárt emberi megtelepedésre utaló lelet is a mai Malom-tó közvetlen környezetét és a középkori városmagot jelentő településrészen kerültek elő.  A legrégibb település nyomait az i. e. 5500 – i. e. 4500 közötti Körös–Starčevo kultúrához tartozó újkőkori ház maradványai jelentik, melyeket 1987-ben tártak fel a templomudvarban.

4–5. kép: Az ősi városmag, itt telepedtek meg a  Körös–Starčevo kultúra képviselői, a rómaiak is itthagyták kézjegyüket, és innen kezdtett terjeszkedni a középkori Tapolca is. A felső képen a Turul nemzetség birtoközponjának romjai, az alsón pedig a szintén középkori alapokra épült templom látható. Vele szemben áll az iskolaépület, amit az egykori vár maradványaira építettek. Tapolca esetében talán helyesebb volna a „várak” megnevezés, mivel négy különböző időpontban emelt és átépített, illetve újjáépített erősségről van szó. Az első hadicélra szolgáló építmény az 1440-es évek elején emelt templomerőd volt. Fotó: epiteszforum.hu/Gulyás Attila

A Malom-tó az óváros közepét jelenti, e köré telepedett az egykori Tapolca. A tó elfolyó vizét már a rómaiak is minden bizonnyal hasznosították, vízrendezési munkálatokat végeztek. Ismerve a térségi jelenlétüket és műszaki képességeiket, ez nem túlzó feltételezés. Az elmúlt évszázadok alatt természetesen változott a város mérete és az alakja is, így már nem a település közepén találjuk a tavat. A partján fekszik a középkori városmag (de tulajdonképpen a középkor előtti elődtelepülések is mind itt álltak), benne a névadó malomépülettel. A mellette található Templom-domb jelentette a központot. Az itt álló plébániatemplomot még a várost a XIII. század második évtizedétől birtokló Turul nemzetség egyik ispán rangú főméltósága emeltette nem sokkal a birtokbavétel után. A templommal szemközti iskola helyén állt az egykori vár, benne a karthauziak rendházával. 

A tó lényegében a Tapolca-patakra települt, elnyúlt, történelmi vízrendszer maradványának azon kezdeti része, ahol a Tapolcai-tavasbarlangból a kőzetrepedések rendszerén keresztül a forrásszájakon át felszínre lépő víz egy tavat alkot, a névadó malom gátjának köszönhetően. Minden bizonnyal a forrásokból kifolyó víz – mely a város belterüllete alatti szakaszon további malmokat tartott életben – már eleve létrehozott egy kisebb tómedencét, amit érdemes volt felduzzasztani.

6.kép: Tapolca a Malom-tó vízrendszerével. Látható, hogy nem csak egy egyszerű elfolyást jelent a város közepén fakadó oldalágakat formáló Tapolca-patak. Az 1858-ban készült térképen már szabályozott módon hagyja el a víztömeg a várost, hogy aztán a Balatont táplálja. Az alsóbb szakaszon is több malom volt még Tapolca közigazgtási területén belül. Kép: Tapolca város kataszteri térképe, 1858./arcanaum.hu

7. kép: Így festett a tó partja, amikor a telkek még leértek a vízfelületig. A nagy érdeklődésre számot tartó látványosság partján csak az 1960-as évek eleje óta lehet majdnem körbeérve sétálni. Fotó: Fortepan/Jezsuita Levéltár

Az idők folyamán a tó környezete rendezetté és beépítetté vált, de a partján sétálgatni – dacára annak, hogy már igen régóta méltán népszerű és közkedvelt turisztikai látványosság – csak kb. az 1960-as évek eleje óta lehet. A fejlesztéseknek köszönhetően ma már lényegesen hosszabb szakaszon lehet gyalogszerrel megcsodálni az elfolyó Tapolca-patak vizét.

8. kép: Hangulatos sétány a patak partján, mely a Malom-tótól a déli elkerülő útig vezet.
Fotó: epiteszforum.hu/Gulyás Attila