Programajánló a pálkövei geotáborozók számára

geotabor palkove A tábor a Káli-medence kapujában, csodálatos természeti környezetben helyezkedik el, ahonnan igény szerint szervezett geotúrákat és a tábor területén szabadtéri, illetve beltéri programokat biztosít a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.
A programokat több éves gyakorlattal rendelkező középiskolai földrajz-biológia szakos tanár, jelenleg a BfNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának munkatársa, kiváló helyismerettel rendelkező geotúra-vezető biztosítja.
Iskolai csoportok, családok, minden korosztály megtalálhatja ajánlataink között az igényeinek megfelelőt.


I. Geotúrák vezetése különböző útvonalakon

geotabor geotura fulop-hegy1.) Geotúra a Fülöp-hegyre: a Pálkövei Üdülőtábor–ecséri templomrom–Milleneumi kilátó–kőrakodó és uszálykikötő–felhagyott kőfejtő–Pálkövei Üdülőtábor útvonalon ellátogatunk a kora középkori templomromok egyik legszebbikéhez, egy kis szabadtéri bemutató keretében kézbe vehetjük a Bakony–Balaton Geopark válogatott kőzeteit, és a kilátóból a Balaton-felvidék egyik legszebb panorámájában gyönyörködhetünk.
A geotúra időtartama 4 óra, szintkülönbség 150 m, túra hossza kb. 8 km.

2.) Geotúra Kővágóörs kőtengereihez: a Pálkövei Üdülőtábor–rendesi vörös homokkő bánya–Kővágóörs kőtengerei–ecséri templomrom–pálkövei uszálykikötő és kőrakodó–felhagyott kőfejtő–Pálkövei Üdülőtábor útvonalon a rendesi vörös homokkő bánya marsbéli tájat idéző gigantikus falai között visszapörgetjük az időt 260 millió évvel ezelőttre, és képzeletben a déli félgömbre, egy vörös kősivatagba látogatunk el. Kővágóörs határában pedig elmerülünk a hajdani Pannon-tó hullámai közé, miközben sok érdekességet megtudhatunk az egykori beltengerből lett óriási tóról, és gyönyörködhetünk kőtengereinek csodálatos formakincsében, a madáritatóktól a gyöngykavicsokig.
A geotúra időtartama 5 óra, szintkülönbség 150 m, túra hossza kb. 10 km.

geotabor geotura kovagors3.) Geotúra Kővágóörs kőtengereihez és még számos geológiai csodához: a Pálkövei Üdülőtábor–ecséri templomrom–Kővágóörs kőtengerei–felhagyott Pannon homokbánya–Küszöb orra sziklacsoport–Fülöp-hegy, Milleneumi kilátó–pálkövei uszálykikötő és körakodó–Pálkövei Üdülőtábor útvonalra látványos geológiai gyönygyszemek sora van felfűzve. A híres Pannon kőtengerek, szép rajzolatú rétegződést mutató homokfal, erdő rejtette különleges sziklacsoport, és a Balaton-felvidék egyik legszebb kilátópontja kápráztatja el mindazokat, akik vállalják a szokásosnál kissé hosszabb út fáradalmait.
A geotúra időtartama 6–7 óra, szintkülönbség 150 m, túra hossza kb. 13 km.

A geotúra-vezetésekhez – kérésre – extra szolgáltatást biztosítunk térítésmentesen. Ez esetben a geotúra egyben szabadtéri foglalkozás is, a geotúrákat vezető munkatársunk színes képekkel, ábrákkal, kőzetvizsgálati játékokkal, a kisebbeknek geomesével segít abban, hogy az ismereteket könnyedén, életkori adottságaikat szem előtt tartva, élvezetes formában kapják meg. Minden geotúra útvonalhoz igényelhető geototó (megoldókulcscsal), amit akár helyben, akár utólag, a kísérő tanárok vezetésével „házi verseny” keretében megoldhatnak a diákok.

Megrendelésre a fent ismertetett, helyből induló geotúrák mellett a Balaton-felvidék és Bakony teljes területén vezetünk geotúrákat.
Rövid utazással elérhető, geotúrával egybeköthető helyszínek például: Tapolcai-tavasbarlang , Salföld Természetvédelmi Major Bemutatóhely, Salföldi kolostorrom, Szentbékkállai kőtenger, Badacsony, Köveskál–Fekete-hegy, Hegyestű Geológiai Bemutatóhely, Balatonhenye–Kapolcs.

A geotúrák díja:
1.) csoportoknak 13.500, Ft/csoport/3 óra, e fölött minden megkezdett óra + 4.500,– Ft/csoport)
2.) egyéni túrázóknak: 850, Ft/felnőtt, 400, Ft/gyerek (3 év alatt térítésmentes) 3 órán túli geotúra esetén felnőtt 1.000, Ft, gyerek 400, Ft, 3 vagy több saját gyerekkel érkező felnőtt 850, Ft.
A geotúrákat minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk.
Fizetés módja: készpénzfizetéssel, számla ellenében.

II. Tematikus program biztosítása a tábor területén

Az egyalkalmas geotúra-vezetések mellett, az osztálykirándulások időtartamához igazodva több napos tematikus programot is tudunk biztosítani a táboron belül, amely az általános illetve középiskolás földrajzi-földtani tananyag elemeit teszi élményszintűvé a diákok számára. A pedagógus igénye szerint választhat a geotúrák mellé a modulok közül, azokat bármilyen kombinációban megrendelheti.

A.) Szabadtéri geo-foglalkozás moduljai:

geotabor puzzle 1A/1. Téma: A Bakony–Balaton Geopark több mint egy földtani csodaország! Nagyméretű fényképek segítségével képzeletben eljuthatunk a geopark legszebb helyszíneire és területünk földtörténeti múltja is megelevenedik, mialatt az innen származó kőzetek és ősmaradványok kézről-kézre járnak! „Fogd meg a kőzetet, amelyik tetszik, és az mesél Neked!”

A/2. Téma: A Föld története a környék kőzeteinek segítségével. Idővonalat készítünk kötélből, elhelyezzük rajta a kőzeteket, és minden kőzet köré „odavarázsoljuk” azt a környezetet és kort, ahol létrejöttek. (Ebben mai hasonló környezetekről készült képek segítenek minket). A kőzeteket különböző szempontok szerint „csoportosítjuk”(pl. üledékes, mélységi magmás stb.)

A/3. Téma: Patakparti természetismereti séta és foglalkozás:
Szűrőt, vödröt a kézbe! A víz tisztaságának vizsgálata a benne élő állat-és növényfajok segítségével. Miről mesélnek nekünk a meder különböző méretű és alakú, ásványi eredetű lakói?

A/4. Téma: Makett készítése: (az utolsó napon ajánlott) színes kötelekből, fémkarikákból, helyi kőzetekből kirakjuk a geotúrák helyszínéül szolgáló terület makettjét, ami egyben össze is foglalja tapasztalatainkat. Igény esetén le is rajzolhatjuk a magunkkal hozott füzetekbe.

B.) Beltéri geo-foglalkozás moduljai:

Geomese 3 témában és a témához kapcsolódó foglalkozás:

B/1. Vulkános geomese a témához kapcsolódó képekkel, kőzetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.

B/2. Tethys-óceán geomese képekkel, a témához kapcsolódó kőzetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.

B/3. Dinós geomese a témához kapcsolódó képekkel, kőzetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.

Ezt a 3 modult nem csak az alsós korosztálynak szánjuk!

Vetítéssel összekötött interaktív foglalkozás: (15 perc vetítés + 30 perc foglalkozás)

geotabor foglakozas 1B/4. Téma: „Bakony-Balaton Geopark: több, mint csupán földtani csodaország” Látványos, sok esetben művészi fotók segítségével felvillantjuk azokat az élettelen természeti értékeket, amelyeket osztálykirándulás, de még inkább vezetett geotúra keretei között érdemes felkeresni a geopark területén. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park két és fél perces image filmje zárja a 15 perces vetítést, ami a 6. és 7. modul része.

B/5. Téma: A 2014. év Földtani értéke: Felsőörs Földtani Kincsei – az izgalmas témájú 15 perces vetítéssel kísért foglalkozáson képzeletbeli kopoltyúkkal leereszkedünk egy mozgalmas tengeraljzatra, ahol rengeteg izgalmas kérdés és válasz vár minket: vajon milyen élőlények vázelemeitől csillog a mészkő? Hogyan vadásztak az ammoniteszek? Miért táplálkozott ügyesebben egy kihalt kagylónemzetség, mint ma élő rokonaik? A tengeri élőlények világának megelevenítéséhez, a színes fotók mellett a térségből származó ősmaradványok élethű másolatának kézről kézre adása nyújt segítséget.

B/6. Téma: „Érintsd meg a követ és az mesél Neked” a gyerekek kezükbe vehetik a geopark kőzeteit, drámai földtani eseményeket idéző, látványos fotók járnak körbe, miközben saját kíváncsiságukhoz, kérdéseikhez igazodva munkatársunk részben saját élményeinek, tapasztalatainak átadásával hozza kézzel fogható közelségbe a Föld mélyében, vulkánok gyomrában, tengerek mélyén zajló földtani folyamatok izgalmas, színes világát.

B/7. Téma: Játékos földtörténet: idővonalat készítünk kötélből, elhelyezzük rajta a geopark különböző korokban képződött kőzeteit, és mai hasonló környezetekről készült fotók segítségével, illetve képzeletünket használva megidézzük azokat a világokat, amelyekben létrejöttek.

A választható modulok 45 percesek, igazodva a tanórák időtartamához. A minimum programcsomag 2×45 perc, melynek ára 13.500, Ft. A programot követően a pedagógusok rendelkezésére állunk, amennyiben kérések, kérdések merülnek fel. Egy modulra két osztályt is össze lehet vonni. Ez azt jelenti, hogy egy kiszállás alkalmával két tanítási óra alatt maximum négy osztálynak tudunk programot adni.

Amennyiben egész napos programot rendel a csoport, kedvezményt adunk, ennek árképzése egyeztetés alatt áll.


További részletekért
keresse bizalommal kollégánkat:

Sárdy Julianna
a BfNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály munkatársa, geotúra-vezető
E-mail: sardy[pont]bfnpi[kukac]gmail[pont]com
+36 30 491 0061