Programajánló a káptalanfüredi táborozók számára

A tábor a Balatonalmádi térségében, csodálatos természeti környezetben helyezkedik el, ahonnan igény szerint szervezett geotúrákat és a tábor területén szabadtéri, illetve beltéri programokat biztosít a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság.
A programokat több éves gyakorlattal rendelkező középiskolai földrajz-biológia szakos tanár, jelenleg a BfNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztályának munkatársa, kiváló helyismerettel rendelkező geotúra-vezető biztosítja.
Iskolai csoportok, családok, minden korosztály megtalálhatja ajánlataink között az igényeinek megfelelőt.

I. Geotúrák vezetése különböző útvonalakon:
A térség jellegzetes kőzete a vörös homokkő. A helyből induló és ugyanoda visszatérő geotúra útvonalak ennek a kőzetnek a legszebb gyöngyszemeit fűzik fel természetes előfordulásban (sziklafalak, sziklacsoportok), többek között ellátogatunk felhagyott bányába, jelentős építészeti értéket képviselő kilátóhoz, és egy helyi kővel dogozó kőfaragó mesterhez is.
A geotúrák külön érdekessége, hogy egyben időutazás is, melynek során a földtörténeti ókor Perm időszakába látogathatunk el, amikor területünk mai helyzeténél jóval délebbre, a Kalahári sivatag földrajzi szélességén időzött. A gyerekeknek alkalmuk lesz képzeletben ellátogatni a vörös sivatagba, kiszáradó, majd hirtelen megvaduló folyók világába, melyek a mai Alpokat idéző, égbemeredő csipkés hegyormokról zúdulnak le.
A geotúrák során az ismeretek mennyiségét, az interaktív elemeket adott korosztályhoz igazítjuk!

1.) Geotúra: A tábor–Köcsi-tó–Nagy-kő orra–Csere-hegyi-kilátó–tábor útvonalon végigjárjuk a Köcsi-tó Tanösvény állomásait, különös tekintettel a nemzetközi geológiai értéket képviselő felhagyott kőfejtőre, ahol látványosan bemutatható az üledékes kőzetek képződése és a nagyobb gyerekek rétegvizsgálati módszereket próbálhatnak ki. (Kompasz használata, dőlésszög mérés). Egy sziklacsoportnál a vetődés, feltolódás szép példáját mutatjuk be, miközben a diákok kipróbálhatják a vetőkarc simítást, és megtudhatják, mire lehet ebből következtetni. A kilátóban madártávlatból láthatjuk a Balaton keleti medencéjét, ennek kapcsán felvillantjuk a Balaton-felvidék fejlődéstörténetének több izgalmas fejezetét.
A geotúra időtartama a foglalkozásokkal együtt 4 óra, szintkülönbség 130 m, túra hossza kb. 5 km.

2.) Geotúra: A tábor–Köcsi-tó–Nagy-kő orra– Csere-hegyi-kilátó–vöröskő-bánya–Alsóörsi Metariolit feltárás–tábor útvonalon végigjárjuk a Köcsi-tó Tanösvény állomásait, különös tekintettel a nemzetközi geológiai értéket képviselő felhagyott kőfejtőre, ahol látványosan bemutatható az üledékes kőzetek képződése és a nagyobb gyerekek rétegvizsgálati módszereket próbálhatnak ki. (Kompasz használata, dőlésszög mérés). Egy sziklacsoportnál a vetődés, feltolódás szép példáját mutatjuk be, miközben a diákok kipróbálhatják a vetőkarc simítást, és megtudhatják, mire lehet ebből következtetni. A kilátóban madártávlatból láthatjuk a Balaton keleti medencéjét, ennek kapcsán felvillantjuk a Balaton-felvidék fejlődéstörténetének több izgalmas fejezetét. Végigjárjuk egy utólag amfiteátrummá alakított, felhagyott bánya és környékén kialakított tanséta állomásait, majd egy fa- és kőfaragó mester kertjének gyönyörű faragott köveit nézzük meg. Az utca túlsó oldalán egy valódi kőzet-matuzsálem bukkan a felszínre, mely a Tethys-óceán tengeraljzat-darabja. Igazi ritkaság az egész Balaton-felvidéken néhány pici „ablakban” van a felszínen hasonlóan öreg kőzet!
A geotúra időtartama a foglalkozásokkal együtt 7 óra, szintkülönbség 130 m, túra hossza kb. 10 km.

3.) Geotúra–éjszakai túra: A tábor–Köcsi-tó–Nagy-kő orra–tábor útvonalon az éjszaka hangjaival, éjszakai tájékozódás fogásaival ismerkedünk. Egy különleges hangulatú éjszakai geomesét is meghallgathatnak a diákok. Zseblámpa szükséges.
A geotúra időtartama 1,5 óra, szintkülönbség 50 m, túra hossza kb. 2 km.
A geotúra-vezetésekhez – kérésre – extra szolgáltatást biztosítunk térítésmentesen. Ez esetben a geotúra egyben szabadtéri foglalkozás is, a geotúrákat vezető munkatársunk színes képekkel, ábrákkal, kőzetvizsgálati játékokkal, a kisebbeknek geomesével segít abban, hogy az ismereteket könnyedén, életkori adottságaikat szem előtt tartva, élvezetes formában kapják meg. Minden geotúra útvonalhoz kapcsolódik egy geototó (megoldókulcscsal), amit akár helyben, akár utólag, a kísérő tanárok vezetésével „házi verseny” keretében megoldhatnak a diákok.
Megrendelésre a fent ismertetett, helyből induló geotúrák mellett a Balaton-felvidék és Bakony teljes területén vezetünk geotúrákat.
Rövid utazással elérhető, geotúrával egybeköthető helyszínek például: geotúra Felsőörsre, a 2014. Év Geológiai Csodáihoz, Balatonfüred, Koloska-völgy és Lóczy-barlang, Tihanyi-félsziget, Levendula-ház Látogatóközpont.

A geotúrák díja:
1.) csoportoknak 13.500 Ft/csoport/3 óra, e fölött minden megkezdett óra +4.500 Ft/csoport
2.) egyéni túrázóknak: 850 Ft/felnőtt, 400 Ft/gyerek (3 év alatt térítésmentes) 3 órán túli geotúra esetén felnőtt 1.000 Ft, gyerek 400 Ft, 3 vagy több saját gyerekkel érkező felnőtt 850 Ft.
A geotúrákat minimum 10 fő jelentkezése esetén indítjuk.
Fizetés módja: készpénzfizetéssel, számla ellenében.

II. Tematikus program biztosítása a tábor területén:
Az 1 alkalmas geotúra-vezetések mellett, az osztálykirándulások időtartamához igazodva több napos tematikus programot is tudunk biztosítani a táboron belül, amely az általános illetve középiskolás földrajzi-földtani tananyag elemeit teszi élményszintűvé a diákok számára.
A pedagógus igénye szerint választhat a geotúrák mellé a modulok közül, azokat bármilyen kombinációban megrendelheti.

A.) Szabadtéri geo-foglalkozás moduljai:

A/1. Téma: Bakony–Balaton Geopark: jóval több, mint csupán földtani csodaország! Nagyméretű fényképek segítségével képzeletben eljuthatunk a geopark legszebb helyszíneire és területünk földtörténeti múltja is megelevenedik, mialatt az innen származó kőzetek és fosszíliák kézről-kézre járnak! „Fogd meg a kőzetet, amelyik tetszik, és az mesél Neked!”

A/2. Téma: A Föld története a környék kőzeteinek segítségével. Idővonalat készítünk kötélből, elhelyezzük rajta a kőzeteket, és minden kőzet köré „odavarázsoljuk” azt a környezetet és kort, ahol létrejött. (Ebben mai hasonló környezetekről készült képek segítenek minket). A kőzeteket különböző szempontok szerint „csoportosítjuk”(pl. üledékes, mélységi magmás, stb.).

A/3. Téma: Patakparti természetismereti séta és foglalkozás:
Szűrőt, vödröt a kézbe! A víz tisztaságának vizsgálata a benne élő állat- és növényfajok segítségével. Miről mesélnek nekünk a meder különböző méretű és alakú, ásványi eredetű „lakói”?

A/4. Téma: Makett készítése: (az utolsó napon ajánlott) színes kötelekből, fémkarikákból, helyi kőzetekből kirakjuk a geotúrák helyszínéül szolgáló terület makettjét, ami egyben össze is foglalja tapasztalatainkat. Igény esetén le is rajzolhatjuk a magunkkal hozott füzetekbe.

B.) Beltéri geo-foglalkozás moduljai:

Geomese három témában és a témához kapcsolódó foglalkozás:

B/1. Vulkános geomese a témához kapcsolódó képekkel, kőzetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.

B/2. Tethys-óceán geomese képekkel, a témához kapcsolódó kőzetetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.

B/3. Dinós geomese a témához kapcsolódó képekkel, kőzetekkel, kirakóval és térbeli képeslap készítéssel.

Ezt a három modult nemcsak az alsós korosztálynak szánjuk!

Vetítéssel összekötött interaktív foglalkozás: (15 perc vetítés + 30 perc foglalkozás)

B/4. Téma: „Bakony-Balaton Geopark: több, mint csupán földtani csodaország” Látványos, sok esetben művészi fotók segítségével felvillantjuk azokat az élettelen természeti értékeket, amelyeket osztálykirándulás, de még inkább vezetett geotúra keretei között érdemes felkeresni a geopark területén. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park két és fél perces image filmje zárja a 15 perces vetítést, ami a 6. és 7. modul része.

B/5. Téma: A 2014. év Földtani értéke: Felsőörs Földtani Kincsei – az izgalmas témájú 15 perces vetítéssel kísért foglalkozáson képzeletbeli kopoltyúkkal leereszkedünk egy mozgalmas tengeraljzatra, ahol rengeteg izgalmas kérdés és válasz vár minket: vajon milyen élőlények vázelemeitől csillog a mészkő? Hogyan vadásztak az ammoniteszek? Miért táplálkozott ügyesebben egy kihalt kagylónemzetség, mint ma élő rokonaik? A tengeri élőlények világának megelevenítéséhez, a színes fotók mellett a térségből származó ősmaradványok élethű másolatának kézről kézre adása nyújt segítséget.

B/6. Téma: „Érintsd meg a követ és az mesél Neked” a gyerekek kezükbe vehetik a geopark kőzeteit, drámai földtani eseményeket idéző, látványos fotók járnak körbe, miközben saját kíváncsiságukhoz, kérdéseikhez igazodva munkatársunk részben saját élményeinek, tapasztalatainak átadásával hozza kézzel fogható közelségbe a Föld mélyében, vulkánok gyomrában, tengerek mélyén zajló földtani folyamatok izgalmas, színes világát.

B/7. Téma: Játékos földtörténet: idővonalat készítünk kötélből, elhelyezzük rajta a geopark különböző korokban képződött kőzeteit, és mai hasonló környezetekről készült fotók segítségével, illetve képzeletünket használva megidézzük azokat a világokat, amelyekben létrejöttek.

A választható modulok 45 percesek, igazodva a tanórák időtartamához. A minimum programcsomag 2x45 perc, melynek ára 13.500 Ft. A programot követően a pedagógusok rendelkezésére állunk, amennyiben kérések, kérdések merülnek fel. Egy modulra két osztályt is össze lehet vonni. Ez azt jelenti, hogy egy kiszállás alkalmával két tanítási óra alatt maximum négy osztálynak tudunk programot adni.

Amennyiben egész napos programot rendel a csoport, kedvezményt adunk, ennek árképzése egyeztetés alatt áll.

 

További részletekért keresse bizalommal kollégánkat:

Sárdy Julianna
a BfNPI Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály munkatársa, geotúra-vezető
E-mail: sardy[pont]bfnpi[kukac]gmail[pont]com
+36 30 491 0061